Kissé rendhagyó témát választottunk mára, okkal. „Historia est magistra vitæ” (Cicero). Dél-Afrika valódi történetét mindannyiunknak ismernie kell, hogy nota bene, láthassuk mit művelhet egy gyönyörű országgal egy sátáni eszme, amely mint egy vírus Európát is megfertőzte, és már kezdenek megjelenni az első tünetek.

A terület korai történetét röviden összefoglalva azt mondható, hogy vitatott kik voltak Dél-Afrika első lakói. A hivatalos történetírás szerint az őslakók a fekete bőrű busmanok, akiket a szintén néger bantuk követtek. A búrok (eredetileg holland telepesek leszármazottai) viszont megállították a bantuk északról délre irányuló terjeszkedését. Ám létezik olyan nézet is, mely szerint a fehérek sokkal régebben élnek Dél-Afrikában, mint a négerek. Több mint háromszáz éve laknak fehér telepesek Dél-Afrikában, majdnem olyan régen, mint Európaiak élnek Észak-Amerikában. E nézet szerint, amikor az első telepeket építették Fokváros körül, több száz kilométeren belül nem voltak a területen négerek. A feketék pedig később vándoroltak oda Közép-Afrikából valószínűleg a rabszolga-kereskedők elől menekülve vagy az éhínség miatt.

1652-től a holland Kelet-indiai Társaság megbízásából és támogatásával Jan van Riebeeck (1619–1677) erődített támaszpontot hozott létre a Jóreménység fokán, majd a mai Fokváros (Kaapstad/Cape Town) helyén létesült településre egyre nagyobb számban érkeztek európai azaz fehér telepesek. A nagyszámú európai letelepülésnek köszönhetően Dél-Afrika ma is a kontinensen a legnagyobb, mintegy 4-5 millió fős fehér lakossággal rendelkezik.

Hendrik Frensch Verwoerd (1901-1966), a kiváló Dél-afrikai államférfi szavaival élve „Amikor a fehér ember Afrikába jött, talán kereskedni néhány esetben, talán hogy elhozza az evangéliumot, most itt maradt.” (saját fordítás az eredeti beszédből). A fehér ember elhozta az oktatást, az európai életformát, az ipart, a fejlődés és a nyugati civilizáció eszméit Afrikának.

Mint azt mindannyian tudjuk, Afrika európai nagyhatalmak gyarmataiból állt, amely az addig civilizálatlan Afrikának elhozta a fejlődés első szeleit. A 20. század második felére a gyarmati rendszer felbomlott, amelyben nagy szerepe volt az egyre erősödő balliberális nyomásnak, amely ma is aktívan jelen van. Tudjuk kicsodák azok, akik ma is Európát átkozzák, keltik a bűntudatot a gyarmatosításért, tudjuk kicsodák, akik teli torokból kiáltozzák, hogy még több segélyt Afrikának!

A gyarmati rendszer felbomlása csak keserűséget hozott egész Afrikának, ahogy Margaret Thatcher korábbi brit miniszterelnök megfogalmazta „Érthetetlenül és keserűen kell megállapítanunk, hogy Afrika ma szegényebb, mint negyven évvel ezelőtt.” Nagyon jól látja a helyzetet még a liberális Tóta W. Árpád is. Nagyon jól fogalmaz az egyébként nyilas szellemiségű (amellyel természetesen nem értünk egyet) Vádló Bitófák zenekar is:

Dél-Afrika volt azonban az az ország, amely mint egy spártai katona, a legtovább tartotta magát, egészen a ’90-es évek legelejéig. Míg a kontinens többi országa a gyarmati rendszer felbomlása után lesüllyedt közismerten tragikus állapotába, addig a Dél-afrikai Köztársaságot a rend, a fejlődés és a gazdasági prosperitás jellemezte. Néhány évtizedekkel korábbi videót megtekintve, nem is gondolnánk, hogy ezek a képsorok Afrikában készültek és nem egy fejlett európai városban. Hogy mi a titok?

Separate Development

A rendszer kidolgozója a Dél-Afrikát 1948 után kormányzó Nemzeti Párt (Nasionale Party) volt, és azon a teljesen magától értetődő tényen alapult, hogy a Dél-Afrikát lakó fehérek és feketék eltérő civilizációs fejlettségi szinten állnak, ezért nem lehetséges a köztük való békés együttműködés biztosítása, csak felesleges konfliktusokat, vért és a fejlődés ellehetetlenülését hozná magával, ahogyan az a Dél-afrikai rendszerváltás után ténylegesen is megtörtént. Abban az esetben pedig, ha két vagy több csoport fejlődése és békés együttél(te)ése objektív tények okán nem biztosítható, épphogy a humánum parancsolja a beavatkozást mindkét csoport tagjainak védelme érdekében, ugyanúgy, ahogy a tanítónéni is szétülteti az egymással nem éppen kijövő nebulókat.

A feketék és a fehérek elválasztására (ezt nevezzük faji szegregációnak) épülő, apartheidnek is nevezett rendszert képtelenség lenne egy ilyen rövid cikkben teljesen összefoglalni, ezért csak néhány intézkedést ismertetnék. A feketék számára teljes önkormányzatot biztosítottak saját területeiken, amelyeket bantustanoknak neveztek, és ösztönözték őket, hogy ezeken a területeken telepedjenek le. A feketék elkülönített oktatásban részesültek, így Dél-afrikai feketék ezrei tanulhattak főiskolán évente, több mint háromszor annyian, mint Afrika összes többi országában együttvéve. Minden fekete gyerekhez olyan közel volt az iskola, hogy gyalog mehetett oda. Afrika legnagyobb kórháza mely szinte kizárólag feketéket kezel, és havonta több mint 1800 operációt végzett, Dél-Afrikában volt. A feketék itt jelentősen jobban éltek, mint bármely más afrikai országban, és gyorsan és egészségesen szaporodnak. A fehér lakosság adó formájában a feketék jóléti költségeinek 87%-át állta. Dél-Afrikának több fekete orvosa, jogásza, szakmunkása és milliomosa volt, mint a világ többi részének együttvéve. Akit még több adat érdekel, nézze meg például ezt a videót vagy ezt.

A feketék a fehérek számára kijelölt városrészekre passbookkal, azaz útlevéllel léphettek be, amely tartalmazta a lakhatási engedélyüket, a munkáltató igazolását, hogy az illető jogosan tartózkodik a fehérek városrészében. Mindez csak nappalra vonatkozott, éjszakára kötelesek voltak visszatérni a nekik kijelölt lakókörzetekbe. Biztonság volt és rend.

A kommunista országok, a Szovjetunióval az élen, valamint a nyugati blokk baloldali és liberális mozgalmai állandóan kritizálták Dél-Afrikát fajelkülönítõ politikája miatt, azt a feketéket elnyomó, kiszipolyozó rezsimnek festették le a szisztémát felületesen szemlélő doktrínerek. Ezzel szemben a körülmények olyan „rosszak” voltak Dél-Afrikában, hogy az országnak hatalmas problémát jelentett az illegális fekete bevándorlás, olyannyira, hogy Dél-Afrika kénytelen volt több határszakaszára magasfeszültségű elektromos drótkerítést telepíteni, az illegális bevándorlást megakadályozandó. Több nyugati állam Dél-Afrikára gazdasági szankciókat, embargókat vetett ki és igyekeztek bojkottálni az országot. A bojkottok nem befolyásolták túlzottan gazdaságát, majdnem teljesen önellátó volt. Minden törekvés ellenére Dél-Afrika messze a legfejlettebb ország és a leggazdagabb lett Afrikában, itt termelték a földrész össztermékeinek 75%-át. A legtöbb afrikai ország gazdaságilag függött Dél-Afrikától. A rendszerváltozás után Dél-Afrika gazdasága jelentősen visszaesett, ám a Dél-Afrikai Köztársaság ma is Afrika gazdaságilag legfejlettebb állama, ha úgy tetszik „lendületből megy”.

Dies iræ

Bár Dél-Afrika évtizedekig hősiesen tartotta magát az egyre fokozódó nemzetközi nyomás valamint a szocialista Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC), illetve annak fegyveres szárnyának, az Umkhonto we Sizwe-nek egyre fokozódó terrorakciói ellenére, végül megroppant, és végül a Nemzeti Párt liberális szárnya Dél-Afrika Károlyi Mihályának, Frederik Willem de Klerknek a vezetésével inkább önként átjátszotta a hatalmat az ANC-nek. Hogy megérthessük miféle „eszméket” valló szervezetekről van szó, jegyezzük fel magunknak, hogy az ANC, a Dél-Afrikai Kommunista Párt, és más hasonló szervezetek rendezvényein (Nelson Mandela, valamint a jelenlegi vezetők részvételével) gyakran még ma is eléneklik az „Öljétek meg a búrokat!” kezdetű „mozgalmi dalt”:

Mindehhez elérték még a fehér lakosság egy jelentős részének támogatását is, olyan hazugságokat terjesztve, hogy nem is lesz itt fekete uralom, és a fehér lakosság gyakorlatilag a jövőben is megőrizheti biztonságos helyzetét. Mint azt már tudjuk, gyakorlatilag minden úgy történt, ahogy azt a Konzervatív Párt (Konserwatiewe Party van Suid-Afrika) megjósolta. Az apartheid utáni Dél-Afrikában feketék millióinak helyzete csak rosszabb lett. Ezen a videón mondja a meglepett újságíró szemébe egy fekete férfi, hogy szemben a balliberális oldal által sugallt toposzokkal, a feketék jobban éltek az apartheid idején, mint most. Az azelőtt szinte nem létező fehér szegénység is megjelent. „Úgy érzem, hogy mi mindig csak harcolunk a túlélésért, … a túlélésért.” - mondja az előbbi videón egy fehér hölgy. Hogy mi a válasza egy néger „úrnak” erre a youtube-on? Inkább le se fordítom, álljon itt eredetiben: „For the POOR Whites please kill ur self or just get out from South Africa. U dont belong there.” Az új kormány elkezdte átrajzolni Dél-Afrikát a maga képére, lecserélte az ország zászlaját, címerét, himnuszát, az utcaneveket. Gyakorlatilag teljesen átírja az ország történelmét.

A rendszerváltás után sok fehér inkább elhagyta az országot, a gazdaság visszaesett, a bűnözés megnőtt. Hogy megérthessük milyen a mindennapi élet a bűnözés miatt az új, „a szabad”, „a demokratikus” (ízlelgessük kicsit e nagy szavakat!) Dél-Afrikában, olvassuk el ezt vagy ezt vagy ezt. Egy a Dél-Afrikai bűnözést kutató tanulmány azt írja: „A dél-afrikai polgárok egy rejtett, hadüzenet nélküli háborúban élnek, amely főleg az egyéni gazdálkodókat érinti, illetve teszi létüket lehetetlenné.” Éjszaka egyáltalán nem tanácsos senkinek (főleg nem fehéreknek) az utcára merészkedni, mert nem csak a pénztárcája bánhatja, hanem sok esetben az élete is. Itt azt írják: „Az országban, de főleg a nagyvárosokban (Johannesburg a legfertőzöttebb terület) a fekete és a fehér lakosság is retteg a mindennapok során dúló erőszaktól, amelyek ráadásul nem „átlagosak”, azaz egy egyszerű rablást, lopást is könnyedén gyilkosság követhet. És nincs igazán visszatartó erő, hiszen a rendőrség képtelen véget vetni a tomboló erőszaknak, egyes negyedekbe be sem teszik a lábukat. Ez pedig odáig vezetett, hogy a legtöbb tehetősebb fehér magas betonfalakkal és elektromos kerítésekkel védett erődökbe költözik, a szegényebbek pedig zárt közösségeket alakítanak ki, ahol megpróbálják a közösséghez tartozó utcák forgalmát ellenőrizni. Reggel és este szinte padlógázzal kell bejárni a zárt udvarokba, mivel nagyon gyakori, hogy ilyenkor támadnak a lakosokra a bűnözők, és […] sokszor felszólítás nélkül tüzelnek.” Egy Johannesburgban született úr azt írja: „Az új Dél-Afrika egy rémálom, a "szivárvány nemzet" egy humbug, soha nem lesz ott egyetértés.” Az AIDS-betegség járványszerű méreteket öltött. A kormányzat tehetetlen vele szemben. Az ANC hatalomra kerülése után az ENSZ által nyilvántartott ún. HDI index ("Human Development Index") drámaian visszaesett az évtizedekkel korábbi szintre.

Konklúzió

Vannak bizonyára olyanok, akik szerint ez csupán egy távoli kontinens távoli országa, ránk nézve semmiféle hatása nincsen. Hogy miért fontos ez számunka mégis, itt Európában? Dél-Afrikára úgy tekintsetek, mint egy mementóra, hogy mivé tehet egy virágzó országot az őrjöngő balliberalizmus, amely nem kérdez, nem kér, csak rombol. Rámutat valamire, hogy ez elnyomás, meg kell szüntetni, azzal nem foglalkozik, hogy mi lesz utána. És ami a legfontosabb: az uralkodó kurzus a nyugati világban éppen az, amely prominens szerepet játszott Dél-Afrika tönkretételében. És most Európa van soron. Ugyan itt egyelőre nincsenek sehol többségben a színesbőrűek, ám a demográfiai tendenciák figyelmeztetnek. Magyarországon is külön aktualitása van a kérdésnek (gondoljunk csak az egyre jobban eszkalálódó cigány konfliktusra, vagy a magyarság drámai fogyatkozására), bár kicsit más szempontból mint nyugaton. Nyugaton az arab, a muszlim és a fekete bevándorlás jelenti a veszélyt.

Itt az ideje, hogy feltegyük a kérdést: Ezt akarjuk?! Itt találtam a következő cikket, amiből most szó szerint beidéznék egy részletet:

„A XXI. század elején az európai szocialista pártok mintha pontosan ezt csinálnák: új népet választanak. A hidegháború után valószínűleg az volt a baloldali pártok legravaszabb húzása, hogy multikulturális bevándorlást támogató pártokká váltak és elkezdték importálni a szavazókat külföldről. Mitöbb, még azt is elérték, hogy az ellenzéket rasszistának, bigottnak, szélsőségesnek tekintsék. A baloldaliak és a muszlim bevándorlók között egy új, kényelmes szövetség kezd kialakulni Európában. Az alku úgy néz ki, hogy a baloldali pártok új klienseket, vagyis szavazókat kapnak, ezért cserébe támogatják és privilégiummal látják el a muszlimokat, valamint viszonylag nyitva tartják a határaikat az új muszlim bevándorlók előtt. Mint ahogy egy muszlim mondta, "azért a szocialistákra szavazok, mivel több pénzt kapok tőlük". A baloldal alapjában véve egy új népet választ, lecseréli a már létezőt egy olyanra, amelyik jobban rokonszenvez az irányelveikkel.

Természetesen ebben semmi új nincs, úgy vesznek szavazatokat és "klienseket", hogy megígérik nekik, majd hozzáférhetnek mások pénzéhez. Végülis ez a baloldaliság alapja. Végzetes hibája a demokratikusnak nevezett rendszernek, hogy a demokrácia továbbra is működött a stabil nemzetállamok határain belül. Ez a hiba persze kezd nagyon veszélyessé válni, amikor masszív immigrációval kombinálják, amikor bizonyos politikai pártok egész egyszerűen más országokból importálnak embereket, időnként olyanokat, akik ellenségesen viselkednek. Mindezt azért, hogy rövidtávon feltornázzák a támogatottságukat a választásokon. Ez idővel haragot fog kiváltani az eredeti lakosságból, akiket ezáltal arra kényszerítenek, hogy a saját gyarmatosításukat finanszírozzák. Európa szemszögéből nézve a muzulmán bevándorlás a demokráciát egy saját magát legyőző rendszerré fogja átalakítani, ami idővel össze fog omlani, mivel az eredeti európaiak úgy fogják érezni, a demokrácia már nem szolgálja az érdekeiket.”

Európai, keresztény emberek figyeljetek, vigyázó szemeteket Dél-Afrikára vessétek!