Szerencsére még napjainkban is kötelező olvasmány a középiskolások számára Madách Imre kiváló drámája, Az ember tragédiája. Nem is gondolnánk milyen nagy szó ez, hiszen (oly sok más nagyszerű művel egyetemben) az ötvenes években ez is a „klerikális reakció” félelmetes fenevadát testesítette meg, ezért a mindig bátor és tettre kész munkásököl lesújtott reá, és hét évig szinte szóba hozni sem volt ildomos. Ez a helyzet később ugyan megváltozott, ám az 1960-ban újra kiadott mű utószójában a Párt egyik hű kultúrkatonája, Révai József úgy fogalmazott, hogy „a Párt nem is a Tragédia letiltásával követett el igazi hibát, hanem azzal, hogy éveken át nem sikerült kidolgoznia a mű marxista szellemű értékelését.”. Úgy látszik ez az értékelés nagyon időtállónak bizonyult, ugyanis még ma is teljesen ebben a szellemben tömködik a művelődni vágyó (rosszabb esetben kényszerülő) ifjúság fejébe a dráma végső konklúzióját.

A Tragédiáról röviden

Miután blogunk elsősorban az olvasott, művelt emberek táborához kíván szólni, ezért feltételezzük, hogy az Olvasóink ismerik, és olvasták is ezt a remekbe szabott drámai költeményt, ebből kifolyólag túl részletes mesélésbe nem akarok belemenni. Ismerjük a történetet, az Úr megteremti a paradicsomi, tökéletes és stabil világot, amiért dicséri minden mennyben lévő angyal, kivéve a „tagadás szelleme”, Lucifer. Ő gyakorlatilag kihívja az Urat, és azt állítja hogy az Úr alkotása mégsem oly tökéletes, mint ő képzeli, és ő ezt képes elpusztítani. Az Úr elfogadja a kihívást, és biztosít neki két fát a Paradicsomban. Ez után Lucifer az isteni rend elleni tagadás és a gőg felébresztésének eszközével ráveszi Ádámot és Évát arra, hogy egyenek a „Tudás fájának” gyümölcséből. A naiv, ám annál önhittebb emberek pedig élnek ezzel a lehetőséggel, nem is sejtve, hogy olyan tudást ad Lucifer a kezükben, melyre nem készültek fel, és képtelen vele felelősségteljesen élni. Ez a tett beindítja a cselekményt, ugyanis válaszként az Úr kiátkozza őket a Paradicsomból. Később Lucifer megígéri nekik, hogy megmutatja mi lesz az emberiség jövője. Az emberek el is fogadják, s hagyják hogy az Ördög álmot bocsásson rájuk. Az állomban végigviszi őket a történelmen, láthatják a görög demokrácia működésképtelenségét, a késő-római kor hedonizmusának erkölcstelenségét, a kereszténység tisztaságát, és helyenként emberi bűnök miatti megfertőzöttségét, a tudomány fellendülését és hanyatlását, a kapitalizmus virágzását és bukását, a megvalósult utópista szocialista elképzelés embertelenségét, és végén, eme nagy „haladás” eredményeképpen eljutunk oda, hogy az ember teljesen állati sorban tengődve társait öldösi le némi élelemért. Ebből kifolyólag megállapíthatjuk azt, hogy a mű főként a folyton haladni, újítani vágyó, s az újat a réginél mindig jobbnak képzelő balliberális eszmék kritikája.

Mindennapi marxizmusunk add meg nekünk ma…

Ám nehogy azt higgyük, hogy a magyar közoktatás rendszerében ezt így, és ebben a formában tanítják meg! Végigmennek igaz a mű cselekményén, és ott nagyjából a könyvből is kiolvasható igazságot mondják el, ám a tanulság levonása egy igazi istentelen, marxista szellemű ármánykodás! Végigelemzik szépen a főszereplők tevékenységét, jellemeit, megtudhatjuk hogy Éva a természetet testesíti meg, míg Ádám mindig az új eszmék híve lesz. Nincs is ezzel semmi probléma egészen addig, amíg el nem érünk a Lucifer nevű felforgatóhoz. Ekkor ugyanis elmondják azt, hogy bár a szándéka rossz, mégis a tevékenységével jót tesz, ugyanis ezzel viszi előre a történelmet, továbbá maga az általa gerjesztett bűn is a fejlődést szolgálja. Igen, így! A tagadás, az isteni rend elleni lázadás a jó, haladjunk egyfolytában előre a pusztulásba. Valóban ez a mű üzenete? Hogy ez előre viszi a történelmet? Pont az ellenkezője! Megmutatja azt, hogy a naiv emberi értelmezések ellenére a Földön nem teremthető meg a tökéletes és igazságos világ, mivel ez a hely a Paradicsom, s mi az ősbűnből kifolyólag kényszerülünk ebben a tökéletnek világban élni. Ez persze természetesen nem azt jelenti, hogy nihilista módjára ne is törődjünk e világ dolgainak alakulásával! „Az ember célja maga a küzdés” – mondja Ádám is a műben. Törekednünk kell az Isten felé igyekvő közeledésre, ám be kell látnunk, hogy a tökéletes világot itt semmiképpen nem teremthetjük meg. Ezért tartotta a katolikus teológia mindig fontosabbnak az eljövendő megváltás utáni létet, mert tudta, hogy a Földön annak csak maximum egy gyenge mása alakítható ki.

„A kígyó az istenünk”?

S hogy ez ne legyen elég mára, most jön csak a porcukor a piskótára! Amennyiben ezt az ember felveti, majd levezeti, és elmagyarázza a Paradicsom boldogságának és tisztaságának mibenlétét, és hogy ott az emberek a Sátán felforgató tevékenysége nélkül miért nem éreznék szükségét semmiféle haladásnak, egy egyszerű hetyke „vállrándítással” elintézik ezt a felvetést, mellé pedig hozzáteszik, hogy az ottani boldogság oka az, hogy „tökéletesen buták, és nem ismernek mást.” Valóban így van ez? Ami azt illeti, mondhatjuk így is, ám én inkább máshonnan közelíteném meg, s egyben kanyarodnék is vissza a cikk egyik kezdeti gondolatához.

„Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa” - írja Máté az evangéliumában.

Ez pontosan azt jelenti, amire már korábban is kitértem, azazhogy az ember akkor találhatja meg igazi lelki harmóniáját, ha nem szakad a nyakába olyan tudás, melynek befogadására és felhasználására nincs felkészülve, és így ha használni próbálja, akkor minden jó szándéka ellenére is csak rosszat képes vele szülni. E dolog könnyebb megértésére vegyünk egy nagyon egyszerű példát. Kiss József rendőrkapitány szabadságon van, otthon tartja a szolgálati pisztolyát az éjjeli szekrény fiókjában. Egy csendes, nyugodt délutánon azonban ifj. Kiss József, rendőrkapitányunk egyetlen gyermeke kíváncsian kutakodik valami érdekes után a szobában, s mit ad Isten, meg is találja a pisztolyt az éjjeli szekrényben. Kiveszi, hadonászik vele, próbálja utánozni az akciófilmekben látott mozdulatokat, és a játék közben észre sem veszi, hogy véletlenül kibiztosította a pisztolyt. Kiszalad a konyhába, ahol éppen az anyukája finom süteményt készül sütni az egész családnak, lapozgatja bőszen a szakácskönyvet, keresvén benne egy könnyen megvalósítható receptet. A kis Józsi eléugrik, majd játékból megpróbálja lelőni. Ám a pisztoly – mint a már korábban mondtuk – ki volt biztosítva… Na ez az emberiség történelme! Rossz dolog a pisztoly? Nem, nem rossz dolog, használni képes személy kezében egy nagyon fontos eszköz lehet jó célok elérése érdekében is, de ha valaki nincs felkészülve ennek használatára, akkor akár véletlenül is nagy károkat okozhat. Ezért boldogok a lelki szegények, és ezért követett el szörnyű dolgot Lucifer akkor, mikor olyan tudást bocsátott rájuk, melynek rendes használatára képtelenek voltak. Ez lenne a világ előremozdítása? Inkább valamennyi kín, szenvedés, betegség, háború és ellenségeskedés okozója! A stabil, isteni világrend megbontása. Lucifer a műben e szándékát ráadásul be is vallja, azt mondja: „küzdést akarok és diszharmóniát”! Úgy vélem, ezek után többet nem is kell ezen dologhoz hozzáfűzni. Egy szó mint száz: kifele a hazug marxista értelmezéssel!