Képzeljük el, hogy az ország egy nagy család. Előfordul, hogy egy család gazdaságilag nehéz helyzetbe kerül: például apuka elveszíti az állását, vagy fizetése jelentős mértékben veszít értékéből, vagy épp csak be nem kalkulált kiadás áll elő. Mi ilyenkor a teendő?
Előfordul tehát, hogy a családnak újra kell gondolnia a családi büdzsét. Bevételt növelni azt ugye ilyenkor nem lehet, úgyhogy marad a kiadások csökkentése, tehát vannak dolgok, amelyekről le kell mondani, ami néha nehéz.
Miről mondjunk le, ha már egyszer le kell mondani? Mondjuk azt, hogy a leglogikusabb a luxuskiadásokról lemondani, amiket eddig csak azért ejtettünk meg, mert megtehettük, adakoztunk az éhező afrikai gyermekeknek, adtunk kölcsön a szomszédnak, ha rászorult satöbbi. Az afrikaiak bizonyára sajnálkozni fognak, de egyrészt ővelük pusztán önkéntes (tehát kötelezően senkitől el nem várható) szolidaritásból segítettük, másrészt meg az embernek elsősorban a hozzá közelebb állókat kell segítenie, mivel a szeretet normális rendje szerint a hozzánk közelebb állókat jobban kell szeretnünk a távolabb állóknál.
Magyarország válságban van. A millennium idején még mi voltunk a mintaország, emlékszem is mikor azt ígérték, hogy 2006-ban euróval fogunk fizetni (ne értsenek félre, nem szeretjük az Uniót, csak az euró bevezetésének a lehetősége gazdasági állapotot demonstrálja). Azután „…elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon.” Nem kívánok aktuálpolitikai sárdobálásokba belefolyni, hogy ki felelős, mennyiért és mennyiben, mert ez méltatlan lenne ahhoz a szellemhez, amit ez a blog képviselni igyekszik.
Ott tartunk, hogy ilyen Slota-féle részeges soviniszták lenéznek bennünket a katasztrofális gazdasági helyzet miatt, és szomorúan, de be kell vallanunk, hogy joggal.
Nagyon remélem, hogy ennek az állapotnak a fenntartását – különböző megfontolásokból ugyan -, de senki sem kívánja. Tehát
Valamit tenni kell!
Hogy mit? Na, itt kanyarodunk vissza a cikk elejéhez. Magyarország egy roppant szociális természetű ország, túlságosan is az. Ehhez jön még az, hogy sokan rosszhiszeműen visszaélnek Magyarország szociális érzékenységével. Ezen – sajnos vagy nem sajnos – változtatni kell!
Magyarországon – Bajnai Gordon szavaival élve – „túl sokan ülnek a szekéren, és túl kevesen tolják”. Egyeseket (sokakat) le kell dobálni a szekérről, hogy álljon be szépen ő is tolni az ország szekerét, főleg most így hegymenetben.
Nem vagyunk szőrös szívűek, természetesen nem dobunk le a szekérről munkaképtelen idős és beteg embereket. A probléma az, hogy nagyon sokan ülnek a szekéren olyanok, akik nagyon is munkaképesek, csak hát kényelmesebb ülni, mint dolgozni.
Amikor mi arról beszélünk, hogy szükségszerű volna egy gazdaság-, társadalom- és szociálpolitikai reform, akkor először is a következő elvből indulunk ki:
Egy országnak, ha sikeres akar lenni, akkor a dolgozó középosztályra kell építenie, ezt a réteget kell erősítenie, mivel ők hordják a hátukon az egész országot. Ha őket tönkretesszük, akkor nem lesz kiből kipréselni a szociálisan érzékenykedéshez szükséges anyagiakat. Magyarországnak a dolgozó középosztály megerősítésére kell törnie, a szociális gondoskodást egyfajta járulékos plusznak, a „nagy jólét” okozta adakozási hajlamnak, luxusnak kell tekinteni, ezért mindenekelőtt csak azokkal szemben szabad szociálisnak lennünk, akik a) ténylegesen rászorulnak, b) méltóak rá, c) megérdemlik.
A következő forrásokat kell különös tekintettel figyelembe venni:
1. Biblia: Az imént kitárgyaltuk, hogy Európa, így Magyarország is ugye keresztény, ezért már csak emiatt, a kulturális kötődés miatt is érdemes kézbe venni a Szentírást. Egyesek szeretik úgy elképzelni a kereszténységet, hogy az valami kvázi-hippi vallás, sőt olyat is hallottam már, hogy Jézus volt az első szocialista. Azt hiszem, itt némi felvilágosításra (de nem a felvilágosodásra!) lesz szükség. Az ugyan igaz, hogy Jézus Krisztus adakozásra, jótékonyságra buzdította híveit, igen ám, viszont van egy másik vers is a Bibliában, amit ezzel a parancsolattal összhangban kell értelmezni:
2. A Magyar Köztársaság Alkotmánya: Ezt nem igazán szeretjük, de pillanatnyilag de facto ez van. Elfogadjuk a fennálló rendet, mint az államforma éppen adott rendszerét, de lelkünk és politikai meggyőződésünk legmélyén nem hihetünk benne. Elfogaduk, de nem tulajdonítunk neki jelentőséget. Mindazonáltal vegyük figyelembe az alkotmány következő rendelkezését:
„70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.”
Ez így teljesen korrekten hangzik, úgy gondolom, a gond az, hogy ez az elvi deklaráció nem érvényesül. Vegyük szépen sorjában.
1. Nyugdíjasok:
Magyarország egy elöregedő társadalom, sajnos. Ez a helyzet kezelést igényel: egyrészt igényel egy azonnali tüneti kezelést, másrészt igényel egy olyan kezelést, amely megállítja ezt a folyamatot (aktív népesedés- és családpolitika - lsd. lentebb). Magyarországon a nyugdíjasok nagy száma miatt a politika gyakorlatilag sakkban van tartva, nem képes semmiféle reformot véghezvinni, pedig nagy szükség volna rá.
Azt írja egy másik blogban egy hozzászóló: „megjegyzem a fiatalos és fitt anyám is nyugdíjas”
Kérdem én, ha valaki fiatalos és fitt, az mi a fenéért nyugdíjas? A nyugdíjat azért találták fel, hogy aki hajlott korára tekintettel már nem bír dolgozni, akkor a társadalom gondoskodik róla. Aki fiatalos és fitt az ne nyugdíjas legyen, az dolgozzon!
Ezeknek fényében javasoljuk a tizenharmadik havi nyugdíj és ingyenes utazás jogának eltörlését, és azt legfeljebb a diákéhoz hasonló 50%-os utazási kedvezményre változtatását. Továbbá a nyugdíjkorhatár reformját, olyan módon, hogy azt az egyén pillanatnyi teljesítőképességéhez idomuljon a korhatár. Nyilvánvalóan egy fizikai munkát az ember jóval hamarabb lesz képtelen elvégezni, mint egy kényelmes irodai munkát.
2. Rokkantak:
Magyarországon Európában egyedülálló módón, a teljes lakosság 8 százalékát teszik ki rokkantnyugdíjasok. Ez nyilvánvalóan teljes képtelenség. Figyelembe véve, hogy nyilván a rokkantak nem fognak túl rendszeresen közlekedni, azért azt mindenki beláthatja, hogy messze nem lát annyi rokkant embert az utcán, hogy azt mondhassuk, hogy minden tízedik magyar állampolgár rokkant. Nyilvánvalóan nagyon sokan a szociális gondoskodással tudatosan vagy nem tudatosan visszaélve, de ok nélkül vagy azt eltúlozva veszik igénybe a rokkantaknak járó juttatásokat.
Ezért javasoljuk, hogy vizsgáljuk felül az erre vonatkozó döntéseket, mert egyrészt igazságtalan, hogy a polgárok olyanok helyett is dolgozzanak, akik amúgy képesek lennének rá, másrészt meg a ténylegesen rokkantakkal szemben is megalázó, hogy szélhámosokkal, hipochonderekkel és spekulánsokkal kerülnek egy kategóriába.
3. Munkanélküli juttatások:
Valljuk be őszintén, Magyarországon ez az egyik legérzékenyebb téma. Nagyon sok, egyébként munkaképes ember rendezkedett be életvitelszerűen a munkanélküliségre, az állam szociális gondoskodását igénybe véve. Másrészt pedig a jelenlegi gyakorlatban nem érvényesül az alkotmányozói szándék, amely miatt szándékosan úgy lett megfogalmazva a fentebb idézett alkotmányszöveg, hogy: „...önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség...”.
Javasoljuk, hogy jelentősen csökkentették a munkanélküli és a szociális segélyt, és ezeket is – ha csak valamilyen, a munkaképességet kizáró egészségügyi vagy egyéb faktor nem áll fenn - közhasznú munka vállalásához kell kötni („monoki modell”).
4. Családpolitika:
Magyarországon demográfiai katasztrófa fenyeget: 2007-ben 97 613 gyerekszülésre 132 938 haláleset jutott. Évente kevesebb lesz egy Gyula vagy Szentes városnyi emberrel. És a feketeleves: 43 870 terhességmegszakítás mellé 17 500 magzati halálozás társult. Vagyis a magzati veszteségek száma összesen 61 370 volt! Ezek szerint 97 ezer megszületett csecsemőre jutott 61 ezer meg nem született. Felfoghatatlan számok!
Lefordítom: ha nem lenne ez a liberális őrület, akkor Magyarország népessége nem csökkenne, sőt nőne!
És erre jön egy ilyen hír: „Mintegy százmillió forinttal, 1,6 milliárdra emeli a kormány a jövő évi költségvetési törvénytervezet szerint a terhesség-megszakításokra fordított támogatás összegét.”
Kedves barátaim, azt hiszem, ezt hívják holokausztnak. Mert nem csak konkrét öléssel lehet elpusztítani egy nemzetet (vagy annak egy részét), hanem így is, gondoljunk csak a Holodomorra, az ukrán nép szándékos kiéheztetésére. No, de sebaj, dögöljön csak meg a magyar.
A gyermekvállalásra ösztönzés jelenlegi módja, az ún. családi pótlék katasztrofális. Egyrészt indukálja a megélhetési gyermekvállalást, másrészt tovább erősíti az önszándékból tartós munkanélküliség esélyét. Felháborító továbbá, hogy a családi pótlék nem jár az egyetemi/főiskolai hallgató gyermek után.
Javaslatunk: Az abortusz szigorítása, mindenekelőtt az ún. „válsághelyzet” kitétel törlése a magzatvédelmi törvényből - ez utóbbi a gyakorlatban azt jelenti, hogy bárki bemondásra, kénye-kedve szerint elpusztíthatja gyermekét, mindenféle objektív ok fennállta nélkül. A családi pótlékot adókedvezményekre kell változtatni, hogy ebből elsősorban a dolgozó középosztálybeliek részesedhessenek. Megjegyzem, ez utóbbi egyébként arra ösztökélne sok, jelenleg jövedelmeit letagadó, gyakorlatilag adócsalót, hogy ne spekuláljon, legyen ő is becsületes adófizető. Az adókedvezmény természetesen ne illesse meg azokat, akik nem szorulnak rá (felső tízezer), valamint legyen igénybe vehető addig, amíg a gyermek egyetemet vagy főiskolát végez (tehát ne csak érettségiig vagy OKJ-képzés végéig).
