A minap hihetetlen intellektuális bátorságról téve tanúbizonyságot leültem tévézni céltalanul, csak így unaloműzésképpen. Ebben igazából a mondat második fele a meglepő, mert nem leszek álszent, néha célzottan – célzott helyeken és célzott műsorokat – meg szoktam tekinteni, de az, hogy lesz, ami lesz alapon odavágom magam a töménytelen képáradat elé, ritkán fordul elő. Kapcsolgattam is bőszen a csatornákat, bízva abban, hogy talán 55 adóból még így teljesen találomra is akadhatok valami értelmesre, míg nem egyszer csak megakadt a szemem egy képernyőről szinte kilógó, örömittas felkiáltáson: „Húsz éves a köztársaság!”

Eme csodás társadalmi célú hirdetésben (mert az volt a drága) egy család életét követhetjük nyomon a respublika 89-es bölcsőjétől egészen napjainkig. Láthatjuk, amikor a gyerek születésekor a háttérben épp Nagy Imre temetése zajlik (Tévé a szülőszobában? Mi van?), majd pedig ahogy cseperedik fel, úgy alakul ki mellette a Kánaán! Láthatjuk az EU-hoz csatlakozáskor lévő fergeteges bulikat, no meg azt a bizonyos húsz éves születésnapot is… Majd a végén mellet döngetve és büszkén hirdeti a felirat: „Húsz éves a köztársaság!

Nem tehetek róla, erről Ákos „Mond igent!” c. számának két sora jut eszembe:

„A téboly tombolva ünnepli önmagát
Árad az önzés és nincsen előtte gát”

Ízlelgessük kicsit ezt a két sort, és nézzünk körül: önmagán kívül mégis ki ünnepli ezt a csodálatos 20 évet? Elmondom: senki! A harmadik/második köztársaságnak az égvilágon semmi társadalmi bázisa nincs, ami csupán azért kellemetlen számára, mert ő, aki a népszuverenitásból vezetné le magát, kicsit kellemetlenül és szégyenkezve állhat a világ előtt, ha már ezt is elveszik tőle. Tudom-tudom, rosszmájú vagyok, és nincs is bennem elég hit, mint ahogy ezt egy másik blog csodálatos bejegyzésében is megmondták:

„Pedig a demokrácia nem volt rögtön sikeres. Többször visszaesett az egyeduralom kényelmes stabilitásába, és a francia nemzet máig büszkén emlékszik Napóleonra, de még III. Napóleonra is, akit a "kicsi" jelzővel illet. Franciaországban az első sikeres és tartós demokrácia a Harmadik Köztársaság volt, amelyet csak Hitler Harmadik Birodalma tudott leigázni.

Magyarországon most van harmadszor köztársaság.”

Értjük a csíziót, ugye? A köztársaság az egy olyan valami, amiben mint egy vallásban, hinni kell, és nem számít, ha közben ezredszer is lángba borítja az országot végletes kicsapongásaival, a lényeg, hogy a végén eljöhet a liberális demokrácia megtestesült mennyországa, ahol az üvegpaloták tövében mindenki szabadon fetrenghet egyéni szabadságának kiteljesedésében…

Most pedig olvassuk tovább a már említett blogot:

„Mi félúton vagyunk az igazi, működő demokrácia felé. Amíg odáig elérünk, érdemes július 14-én ránézni a sárgacsillagos kék zászlóra, amely azt jelképezi: Magyarország nincs egyedül, a mi Harmadik Köztársaságunk is hamarosan beérik. Aki pedig a közös Európa kék zászlajában is csak a Parlamenten lobogó piros-fehér-zöldet látja, az a múltban él - Bourbonok és hamis Esterházy-grófok múltjában.”

A köztársaság nincs egyedül! Milyen megható… Na ki tart velem?