Rákóczi Ferenc igen népszerű alakja a mai történelemoktatásnak, azt tanítják róla, hogy ő a mi hős szabadságharcos fejedelmünk, aki megpróbálta felszabadítani Magyarországot a „Habsburg-elnyomás” alól. De a képlet valóban ennyire egyszerű? Ha érdekel más nézőpont is, lapozz tovább!
Ki is az a II. Rákóczi Ferenc?
Rákóczi, aki igazából Rákóczy, mint a neve is mutatja, a korábban több valóban legitim erdélyi fejedelmet is adó híres és gazdag nemesi család sarja. Nagy- ,déd- és ükapja, nevezetesen I. és II Rákóczy György, valamint Rákóczy Zsigmond is betöltötte ezt a tisztséget. Édesapját, I. Rákóczy Ferencet is megválasztották eme tisztségre, de a török közbelépése miatt valójában sohasem lett belőle regnáló uralkodó. Az ifjú Ferenc 1676-ban látta meg a napvilágot, édesapja pedig már 1 éves korában elhunyt. Ezután – az apja végrendeletében foglaltak szerint – I. Lipót magyar király gyámsága alá került, ám különböző nehézségek árán édesanyjának, Zrínyi Ilonának sikerült elérnie, hogy ő nevelhesse fel. Később Kolonics érsek kezei alatt Prágában járt Egyetemre. Az egyetem elvégzése után a királyi udvar és hivatalos gyámja engedélye nélkül feleségül vette Sarolta Amália hercegnőt, Károly hessen-rheinfelsi herceg és Alexandra Julianna grófnő lányát. Az esküvőt 1694. szeptemberében tartották Kölnben. A házasságukból három gyermekük született, nevezetesen Lipót, József és György.
A felkelés előzményei
A Magyar Királyság korábban a török által megszállt részeinek felszabadítása az 1699-es karlócai béke megkötésével befejeződött. Ezután viszont elmaradt az eredeti rendi monarchia maradéktalan visszaállítása, a földek sem minden esetben kerültek vissza jogos tulajdonosukhoz, kivették az 1222-es Aranybulla ellenállási záradékát (ezzel kvázi örökös uralmat adva a Habsburg dinasztiának), és gyakorlatilag megkezdődött az abszolutizmus magyarországi kiépítése. Ezért a korábban teljes egészében Habsburg-párti magyar nemesség igen nagy részében megingott a bizalom az uralkodó ház irányába. További probléma volt még, hogy az Erdélyi Fejedelemséget nem csatolták vissza a Magyar Szent Korona égisze alá, hanem külön uradalomként kezelték. A parasztság elsősorban a felszabadító háborúk miatt keletkező óriási adóterhek, és a harcok okozta pusztítás miatt fordult a király ellen.1697-ben Tokajban parasztlázadás tört ki, amelyet a királyhoz hű nemesi csapatok levertek. A nemzetközi helyzet is fokozódott, elhunyt II. Károly spanyol király és ezzel rövidesen kezdetét vette a Habsburgok és a Bourbonok között zajló spanyol örökösödési háború.
Rákóczy Ferenc levelét megírta…
Az erősen Habsburg-ellenes ifjú gróf hamar meglátta a kínálkozó lehetőséget, és megírta levelét a Habsburgok legnagyobb ellenfelének, XIV. Lajos francia királynak. A küldeményt Longueval, a belga származású hadnaggyal kívánta Párizsba juttatni, ami sikerült is, ám a hadnagy elárulta a királyi udvarnak Rákóczy tervét, akik így mindenről értesültek és később ezért el is fogták őt, majd a bécsújhelyi börtönbe szállították, ahol hat hónapig raboskodott. Ekkor – valószínűleg- a franciák lefizették Gottfried Lehmant börtönparancsnokot, aki kiszabadította őt a tömlöc mélyéből.
A felkelés kezdete
Rákóczy 1703. májusában kiadta a brezáni kiáltványát, amely irat hadba hívta az ország minden „nemes és nemtelen” lakosát. Erre – főleg az ország keleti és észak-keleti részein – rövidesen megindult a mozgolódás, ám a nemesek nagy része nem állt mellé, ugyanis az egészet egyszerű parasztlázadásnak tekintették. Ám Rákóczy és „kuruc” csapatai így is tudtak eredményeket elérni, ugyanis a Habsburg csapatok a spanyol örökösödési háború miatt javarészt Nyugaton állomásoztak, a Magyar Korona területén csupán csekély helyőrséget hagyva.
Az illegitimitás útjára lépve
Ez a helyzet az 1704-es höchstädti diadal után változott meg, amikor is a nyugati helyzet stabilizálódása végett visszatérhettek a királyi csapatok. Rákóczy Ferenc teljesen illegitim, felségáruló és megbocsáthatatlan vesszőfutása ekkor kezdődődött meg. Előbb 1705-ben, Szécsényben kikiáltatta magát “vezérlő fejedelemmé”, majd 1707-ben, az ónódi gyűlésen ennél is továbbmenvén teljesen önkényesen kimondta a Habsburg ház trónfosztását. Erre az aktusra a ún. „kuruc rendek” érezték magukat felhatalmazottnak, természetesen teljes mértékben alaptalanul. Ezután – elsősorban a visszatérő királyi csapatok miatt – a kezdeti hadászati sikerek is abbamaradtak, hovatovább folyamatos vereségek következtek, a hadsereg pedig ettől teljesen szétzilálódott. Rákóczy de facto állama ezenkívül igen erős likviditási problémákkal is küzdött, egyszerűen nem volt elég forrás a folyamatos harcok finanszirozásához, később pedig még a számára egyetlen reményt jelentő francia király is kihátrált mögüle. Biztossá vált tehát a „fejedelem” bukása, ami 1711-ben realizálódott is, amikor is menekülése hirdette a magyar Szent Korona minden alattvalójának, hogy így jár az, aki az ezeréves magyar állami jogfolytonosságot galád módon megtörni kívánja.
Összegzés
Rákóczy Ferencnek és követőinek kezdeti zúgolódása, sőt talán még kezdeti felkelései is bizonyos mértékig elfogadhatóak. I. Lipót magyar király (és császár) nálunk is be kívánta vezetni a teljesen országidegen abszolutizmust. Erre teljesen jogos reakció volt gyakorlatilag a hagyományos magyar jogrendben (szűkebben II. András Aranybullájában) szereplő ellenállási záradék, amit igen kétes körülményekkel távolítottak el a hivatalos törvénykezésből. Ám Rákóczy 1705-től kezdődő tevékenysége semmiképpen nem nevezhető követendő és dicsérendő példának, sőt, kifejezetten káros minden ember számára, aki a Magyar Szent Korona és azok alattvaló népeinek egységében hisz, így tehát azt mondhatjuk, hogy a „fejedelem” bűnhődése, azaz a bujdosás teljes egészében méltó és kijáró büntetés volt a Jóisten részéről. A sors igazságossága pedig tulajdonképpen az, hogy a felkelés így is elérte valódi nemes célját, azaz I. Lipót és utódja Magyarországon nem tudta bevezetni az abszolutizmust, és továbbra is megmaradt a Magyar Szent Korona Országainak rendi alkotmányossága.
