E csendes decemberi délutánon egy versemet szeretném küldeni mindenkinek, aki meg is szeretné érteni. :)

A vén madár

Mint egy felhő a nagy égen
Úgy néz végig a vidéken
Szárnya siklik felhők hátát
Megpihen az égnek lábán

Lába alatt egy kicsiny föld
Miről sok dal meséket szőtt
Mit innen láthat csak szépnek
Hiába a földi ének

Hogy most ott lenn is olyan szép 
Mint hogyha az égből néznénk
Tudja jól már a vén madár
Néki ez már biz nem talány 

Hogy réges-rég, más időben
Égig érő tölgyerdőben
Volt csak az ott igazán szép
Szétáradó aranyvidék

Nem pedig most, rút kengyelben
Öncélú betondzsungelben
Plázasori kalitkákban
Ronda üvegpalotákban

A vén madár még mást látott
Mikor réges-régen járt ott
Látott égig érő várat
Szép királyi palotákat

Látott erdőt, látott vizet
Látott mezőt, látott tüzet
Látott fákat, embereket
Büszkeszemű gyermekeket

De immár nincs ottan semmi
Nem ír róluk dalt már senki
Kik ott vannak, nem vigyáznak
Nem hallanak, nem is látnak

A vén madár fájón néz le
A hajdanán szebb vidékre
S szeméből a könny kibújik
Majd esőként földre hullik

(Mihály Ferenc)