A belvárosban járva-kelve egyik kedvenc elfoglaltságom elmélázni a gyönyörű szép régi épületeken, figyelni a művészi pontossággal és igényességgel megtervezett formákat, vonalakat, elgondolkodni minden ház üzenetén, történetén. Sétálhatunk akár a Nagykörúton, akár egy zegzugos kis mellékutcában, nézhetünk középületre, vagy egy rég elhanyagolt lakóházra, mindenhonnan az építészet remekei köszönnek vissza ránk, többnyire az eklektika különböző válfajaiban.

Így nézelődve csupán két dolog van, ami rendkívüli módon fájdítja a szívemet. Az egyik a rengeteg szép ház méltatlan elhanyagoltsága, az igazi művészi remekekkel való ily mértékű nemtörődömség. A másik probléma pedig ennek tulajdonképpeni következménye, ugyanis a legtöbb esetben, főleg a kevésbé frekventált helyeken, nem szokás eredeti pompájukba visszaállítani ezeket az épületeket. Költséges lenne, és még kaszálni sem lehet vele. A városkép meg kit izgat. Inkább leromboljuk s a földdel tesszük egyenlővé a nagymesterek remekműveit, a helyére pedig felhúzunk sok jellegtelen társasházat, egyszerű és dísztelen burkolással, majd pedig eladjuk sokszoros áron mint „új építésű ház”.

Ez mind szép és nagyon jó, csupán egy kérdésem lenne. Vajon 100-150 év múlva (már ha ki bír annyit, mert sok esetben már 1-2 év után érdekes jelenségek mutatkoznak némelyik házon), mikor azok kezdenek majd omladozni és ütött kopottak lenni, vajon akkor sajnálni fogja valaki ezeket a házakat? Mondani fogja valaki, hogy ezek művészi értékek? Nem hiszem. Pont ugyanúgy ahogy egy panelházat sem sajnál senki. Végül is akkor könnyebb lesz megint pénzt csinálni belőle, nem kell megküzdeni holmi értékvédőkkel. Ez nekik, ill. utódaiknak tökéletesen jó. Csak kérdem én halkan csendben, nekünk, kik szeretnek rácsodálkozni egy jobb kor építészeti remekeire, vajon nekünk is jó? Mert értéket pusztítani mindenki tud, de építeni már annál kevesebben, s manapság pedig különösen csak az előbbiben jeleskednek az elismert "művészeink".

 Írta: Neville