Korunk legelterjedtebb felfogása az államformák osztályozásáról alapvetően kétpólusú. Ennek értelmében egy politikai rendszer „vagy demokrácia van, vagy diktatúra”. Vajon valóban helyes ez a felosztás?

A bevett terminológia az ún. „modern demokrácián” természetesen a liberális demokráciát érti, vagyis egyrészt nép a politikai legitimáció egyetlen forrása, másrészt a többségi döntéseket az egyéni szabadságot (amelyek tekintélyes hányadát mi szabadosságnak tekintünk) védő alkotmányos jogok korlátozzák.

Az érem másik felén a diktatúra helyezkedik el, ahol az állami főhatalom (a kormányzati hatalom) forrása nem a népakarat.

Mi ezzel a felosztással a baj?

Kezdjük az elején. Először is ez a felosztás egy hamis dilemmán alapul. A hamis dilemma (false dilemma) „egy olyan érvelési hiba, amely úgy állítja be a vitát, mintha csak két alternatíva létezne, mikor valójában több, nem mérlegelt választási lehetőség is van. Ez a két alternatíva legtöbbször a lehetőségek skálájának két szélsősége.” Az, hogy az emberek gondolatvilágába ily mélyen belesulykoltak egy hamis dilemmát, akkor meg kell itt említeni az ún. Sapir–Whorf-hipotézist. Ez az elmélet kimondja, hogy „az anyanyelv nem csupán a gondolataink formába öntésére szolgáló eszköz, hanem azt is alapvetően meghatározza, hogy milyenné válik a gondolkodásunk.” Tehát azzal, hogy ez dichotóm felfogást sulykolják már nyelvi szinten is, az emberek ténylegesen is úgy fognak gondolkodni, hogy a demokrácia és a diktatúra egymás ellentétei, tükörképei, holott ez egy marhaság. És tényleg: sok vitában előfordult már, hogy mikor egy tekintélyes államfő (akit nevezzünk teszem azt egy alkotmányos királynak) mellett érvelünk, akkor a vitapartner könnyedén korunk talán egyik legnagyobb sértését fogja előrángatni, : „Te diktatúrát akarsz?!” Az agymosás, mely ezesetben sulykolást (Argumentum ad nauseam) jelent, tehát jól működik, jusson mindenkinek az eszébe Orwell 1984 című regényéből az Újbeszél nyelv.

Másodszor ez a felosztás, amellett, hogy önkényes, nem is fedi le a valóságot. Könnyű a dolgunk, akkor, ha például a nemzetiszocialista Németországot vagy a Szovjetuniót kell összehasonlítanunk a jelenkori Hollandiával. Na, de tessék megmondani: egy konzervatív-keresztény monarchia az például micsoda? Demokrácia vagy diktatúra? Persze az egyszeri vadliberális könnyedén kiosztja a „diktatórikus” jelzőt, de azt azért mindenki érzi, hogy ez nem ilyen egyszerű.

Harmadszor: az elnevezés nem precíz. A diktatúra szó - etimológiai okokból - nem fedi le azt a jelentést, amit kifejezni szeretne. A dictatura ugyanis az államot fenyegető súlyos veszély idején bevezetett rendkívüli jogrend elnevezése volt az ókori Rómában. Ilyenkor a senatus kezdeményezésére és felhatalmazására az egyik consul kinevezte a dictatort, aki legfeljebb 6 hónapig maradhatott hivatalban, és teljhatalmat gyakorolt. Ehhez hasonló intézményt gyakorlatilag minden állam ismer ma is, amikor is egyes alapvető jogok gyakorlása felfüggeszthető vagy korlátozható. A Magyar Köztársaság jelenlegi alkotmánya kapásból három formáját is ismeri: rendkívüli állapot, szükségállapot vagy veszélyhelyzet. Vegyük például a rendkívüli állapot esetét: háborús veszély esetén az Országgyűlés a képviselők kétharmadának a szavazatával kihirdeti a rendkívüli állapotot, és Honvédelmi Tanácsot hoz létre. A Honvédelmi Tanácsot ilyenkor rendkívül széles jogkörök illetik meg. Tulajdonképpen csak ezt, az alkotmányosan szabályozott rendkívüli jogrendet kellene etimológiai okokból diktatúrának hívni.

Negyedszer: a felosztás gyakorlatilag teljességgel semmitmondó. Mit tudunk meg valójában arról, ha egy államot demokráciának neveznek? Leginkább azt, hogy az adott ország „haver”. Jelenleg Brunei, Mianmar (Burma), Szaúd-Arábia és a Vatikán kivételével a világ összes országa önmagát demokráciának tekinti, legitimitását a néptől eredezteti. Ilyen körülmények közt ki dönti el, hogy mi a demokrácia? Az amerikai Freedom House? Akkor Oroszország például kapásból diktatúrának minősül, szeretett szomszédos országaink pedig ezek ellenére demokrácianak...

Mi lenne a helyes felosztása az egyes államformáknak?

Vegyük szépen elő Arisztotelész államformatanát:







Amint láthatjuk, ez a cikkünkben elemzett kétpólusú felosztásnál jóval összetettebb, és - szemben a baloldal által vallott lineáris felfogással, melynek értelmében ami régi, az „elavult” - azt valljuk, hogy napjainkban is teljes mértékben helytálló és használható!

1. Királyság vagy monarchia: itt egyetlenegy ember, egy legitim király gyakorolja a közjó érdekében a legfőbb hatalmat. Magyarországon az évezredes hagyományokkal bíró apostoli királyság gyakorlatilag ebbe a kategóriába sorolható.

2. Türannisz vagy zsarnokság: Az egyeduralom elfajult formája, egyetlen személy alkotmányellenes uralmát jelenti, ahol az uralkodás iránya nem esik egybe a közjóval. Gyakorlatilag ez a fogalom feleltethető meg leginkább a modern értelemben vett „diktatúrával”, ez a fogalom illik rá leginkább a nemzetiszocializmus és a kommunizmus totalitárius rendszerére.

3. Arisztokrácia: egynél többen ugyan, de azért mégis kevesen, de a közjó érdekében gyakorolják a legfőbb hatalmat, ahol csakis az erényben, mégpedig mind az állampolgári, mind a magánemberi erényekben legkitűnőbbek gyakorolják a hatalmat.

4. Oligarchia: A kevesek uralmának elfajult formája, ahol a hatalmat birtokoló kevesek kizárólag saját egyéni és csoportérdekeikre tekintettel gyakorolják az állami főhatalmat, nem pedig a közjó érdekében.

5. Politeia: Nincs adekvát magyar fordítása. Viszonylag nagy tömegeknek van ugyan beleszólása az államéletbe, de ez cenzus által korlátozott, tehát elsősorban olyanoknak van joga a politikai életben részt venni, akik nincsenek kitéve a szociális- és egyéb demagógiák veszélyeinek – ez gyakorlatilag a művelt középosztályt jelenti.

6. Demokrácia: A sokak uralmának elfajzott változatát jelenti. Arisztotelész szinte prófétaként látta előre, hogy egy ilyen rendszerben a megvezethető és tanulatlan tömegek kénye-kedve érvényesül. Metternich szerint: „A demokrácia mindig és mindenütt a felbomlás és a rombolás princípiuma. Arra alkalmas, hogy az embereket elválassza egymástól, és a társadalmat felbomlassza.” Tehát a többség uralma lehet éppolyan zsarnoki (vagy ami ugyanolyan rossz: anarchisztikus), mint egy emberé (türannisz) vagy egy kisebbségé (oligarchia). Gyakorlatilag a jelenkori államok nagy többségében érvényesülő tömegdemokráciával azonos.

Határozott álláspontunk szerint az államformák ezen felosztása sokkal inkább tükrözi a valóságot. A „diktatúra” (továbbiakban: zsarnokság) nem ellentéte a demokráciának, sokkal inkább tekinthető annak egyik vadhajtásának. Sőt, olyan nézet is létezik, mely szerint a totalitárius zsarnoki rendszereknek egyenesen a forradalmi-baloldali-demokratikus irányzatok, rendszerek ásták meg útjukat. Mert míg a demokráciában az egyéni szabadságjogok szélsőségesen tág értelmezést kapnak, a zsarnokságban a szélsőségesen szűkre szabott szabadság a jellemző. A két szélsőség, a rabság és a szabadosság, valójában sokkal közelebb állnak egymáshoz, mint az ember hinné. Ezen szélsőséges állapotoknak a valódi ellentéte egy olyan államforma, amely az emberi szabadságot helyesen értelmezi, nem szabja azokat sem túl szűkre (totalitarizmus, zsarnokság), sem túl tágra (liberalizmus, demokrácia). Eszerint tehát csak helyes államformák itt felsorolt formációi (királyság, arisztokrácia, politeia) jöhetnek szóba.

Hogy melyik? Arisztotelész kisebb jelentőséget tulajdonított annak, hogy közvetlenül hányan vesznek részt a politikai életben, ami lényeges szempont a hatalomgyakorlás iránya, módja, milyensége, minősége. Fontos tényező azonban, hogy az adott államban mely államformának van hagyománya. Ennek fényében Magyarország viszonylatában csakis a legitim, apostoli királyság jöhet szóba, mint modell, mivel az egy ezer éven át működő konstrukció volt, szemben néhány évtizednyi a magyarságra erőszakolt (hol a néptől eredeztetett legitimitás?!), a nép lelkületébe igazából soha meg nem gyökeresedő, különböző előjelű köztársasági-demokratikus-baloldali rendszerekkel, amely időről időre szükségszerű válságokat élt és él át, mint azt jelenleg is láthatjuk. Azt valljuk, hogy az állam, akkor működik helyesen, ha az a szuverenitás és a valódi autoritás princípiumára van alapozva, azzal a káros felfogással szemben, amely szerint az állam a démosz egyszerű kifejeződése.